harmincnegyedik fejezet
Amikor Gabe belépett a lakásába, meglepetten látta, hogy egyetlen lámpa sem ég. Talán Mia félreértette, és a saját lakására ment?
Mióta visszajöttek Párizsból, minden éjszakát együtt töltöttek, egyet kivéve, amikor Jace vacsorázni vitte Miát. Már az az egy nélküle töltött éjszaka is morcossá és türelmetlené tette, és másnap rosszkedvűen ment munkába.
Belépett a nappaliba, és rögtön elmúlt a feszültsége, amint megpillantotta Miát. Összegömbölyödve, édesdeden aludt a kanapén. Előtte az elektromos kandalló melegen duruzsolt, és az orra hegyéig be volt bugyolálva a takaróba.
Gabe összeráncolta a homlokát. Talán Mia elkapott valami vírust?
Amikor kiment ebédért, még semmi baja nem volt. Vidám volt, mosolygós, derűtől ragyogó. Gyönyörű, mint mindig. Megrémítette, mennyire ragaszkodott ahhoz, hogy vele legyen az irodában is. A napjai szerves része volt. A legtöbb ember kávéra vágyik ébredés után, ő csakis Miára vágyott.
Amikor odahajolt hozzá, hogy megnézze, nem lázas-e, látta, hogy a szeme duzzadt és karikás, mintha sírt volna. Mi az ördög?
Mi történhetett? Mi az, amiről nem beszélt neki? Legszívesebben felkeltette volna, hogy kikérdezze, de nem akarta megzavarni az álmát. Kimerültnek tűnt. A szeme alatt mély árnyékok sötétlettek. Tegnap még nem tűnt ilyen fáradtak. Talán túlságosan is kimerítette, ezért lett beteg?
A rettegéstől összerándult a gyomra. Talán túl sok volt számára a kapcsolatuk? Meg sem tudta volna ígérni neki, hogy lazít a viszonyukon, és több teret enged neki. Minden egyes nappal jobban függött tőle és egyre jobban vágyott rá. Az idő nem csillapította a sóvárgását. És ő még azt hitte, bebizonyíthatja magának, hogy érzelmileg nem kötődik hozzá, mikor hagyta, hogy egy másik férfi megérintse. Hülye volt, ha azt hitte, ez hidegen hagyja.
Még mindig a bocsánatáért akart esedezni, valahányszor visszagondolt arra a párizsi éjszakára. Pedig Mia már megbocsátott neki, de őt még az iszonyatos este emléke is kínozta.
Nem volt méltó Miához. Pontosan tudta. De nem volt ereje hozzá, hogy azt tegye, ami helyes, és elengedje. Tönkremenne abba, ha elveszítené.
Az órájára pillantott, és elhúzta a száját. Később ért haza, mint szerette volna. Már vacsoraidő felé járt, és abban sem volt biztos, hogy Mia megette az ebédjét. Kiment a konyhába, hogy leellenőrizze. Úgy volt, ahogy sejtette: a zacskó a pulton, a doboz benne érintetlen. Halkan káromkodott. Miának ennie kell.
Körülnézett a konyhaszekrényben, hogy legalább egy leves konzervet találjon. A házvezetőnője vásárolt be neki, és péntekenként adott neki egy bevásárló listát, ha főzni akart a hétvégén. Csakhogy nem töltött olyan sok időt otthon, hogy szüksége lett volna egy teljesen felszerelt háztartásra.
Mivel nem talált semmi fogyaszthatót, felkapta a telefont, és leszólt a portásnak, aki biztosította, hogy azonnal meghozatja, amit kért. Miután letette a kagylót, átkutatta az orvosságos szekrényt a lázmérő és valami gyógyszer után. Csak nem tudta, mi baja Miának. Lehet megfázás, vagy vírus, de hogy is találhatná ki, ha nem beszélt vele?
Úgy döntött, még nem kelti fel, pihenjen, amíg csak tud. Csendesen visszament a nappaliba. Látta, hogy Mia válláról lecsúszott a takaró, és odament, hogy megigazítsa. Gondosan betakargatta, még a széleit is begyömöszölte alá. Aztán megpuszilta a homlokát, hogy kiderítse, van- e láza. Ugyan meleg volt a homloka, de nem forró. Nyugodtan,
egyenletesen
vette a levegőt. Gabe odament a kandallóhoz, és felcsavarta a hőfokot. Aztán
bement a hálószobába, hogy kényelmes ruhát vegyen, míg meghozzák Mia levesét.
Még sok munka várt rá. A megbeszélés után rögtön hazasietett, pedig még át
kellett volna néznie az árajánlatokat, mielőtt beszél róluk Jace-szel és Ashsel.
Ehelyett elővette az e-book-olvasóját és elnyúlt a kanapén Miával szemben. Mia
megnyugtatta. Mellette nem csak a munkán és az üzleten járt az esze. Szeretett
vele együtt lenni, azt is élvezte, ha csak csendben olvasgathatott mellette.Nevetett, amikor Mia örömében a nyakába ugrott, és megcsókolta, mert megajándékozta egy vadonatúj e-book-olvasóval – persze a legújabb típussal –, és rajta a kedvenc könyveivel, digitális kiadásban. De Mia mellett gyakran nevetett.
Ellenállhatatlan derűje olyan volt számára, mint… a napfény. Jó ég, milyen giccsesen hangzott! Úgy érezte magát, mint egy rajongó kiskamasz. Szerencsére senki sem láthatott bele a fejébe. Különben képtelen lett volna bárkinek is a szemébe nézni az üzleti tárgyalások alatt.
Az olyan férfiaknak, mint ő, fenyegetőnek, ridegnek, elérhetetlennek, sőt rettegettnek kell lenni. Ha bárki is megsejtené, hogy egy törékeny, mosolygós barna lány olyan gyöngévé és ártalmatlanná teszi, mint Supermant a kriptonit, neki reszeltek.
A mobilja pittyegett. Kivette a zsebéből, és látta, hogy a portás küldött sms-t, hogy már úton van a rendelése. Felkelt a kanapéról és kiment az előtérbe, hogy megvárja a liftnél. Épp akkor nyílt a liftajtó. Megköszönte a portásnak és bevitte a zacskót a konyhába.
A leves még gőzölgött, meg sem kellett melegíteni. Áttöltötte egy tálkába, és megpirított mellé két szelet kenyeret. Benyúlt a hűtőbe, hogy kivegyen egy üveg cseresznyés kólát. Meghagyta a házvezetőnőjének, hogy ebből mindig legyen itthon, mert ez volt Mia kedvenc itala.
Egyre több dolgot tartott otthon csakis Mia kedvéért. Megjegyezte, miket szeret, és bespájzolt belőlük. Nem akarta, hogy Miának bármi oka legyen hazamenni.
A levest, a pirítóst és az üdítőt egy tálcára tette és bevitte a nappaliba, majd letette Mia elé a dohányzóasztalra. Nem szívesen keltette fel, de muszáj volt valamit ennie. Emellett tudni akarta, mi a baja, és ha szükséges, kihívja az orvost, hogy megvizsgálja.
– Mia! – szólongatta halkan.
– Ébredj fel, szívem! Hoztam neked vacsorát.
Mia mocorgott, aztán a másik oldalára fordult.
Gabe kuncogott magában. Mia sosem szerette, ha álmából felébresztik. Megsimogatta az arcát. Nem tudott betelni azzal, milyen selymes a bőre.
– Ébredj, kicsim! Gyerünk! Nézz rám a szép szemeddel.
Mia kinyitotta a szemét, és kábán nézett rá.
Gabe észrevette a tekintetében az ijedséget és valamit, amit nem is értett. Talán szorongott? Vagy valami nyomasztotta?
Mi a franc folyik itt?
Mia ásított, és a szemét dörzsölte. Kerülte Gabe tekintetét, amikor felült. Úgy igazgatta el maga körül a takarót, hogy egyértelműen látszott, védekezni próbál.
Gabe-nek vissza kellett fognia magát, hogy ne követeljen azonnal magyarázatot. Mia olyan végtelenül törékenynek tűnt. Azóta nem látta ilyennek, hogy visszajöttek Párizsból. Görcsbe rándult a gyomra, ha csak eszébe jutott az az este.
– Hahó, álomszuszék! – mondta gyöngéden.
– Hoztam neked forró levest. Láttam, hogy nem is etted meg az ebéded.
Mia elszontyolodott.
– Fáztam, és csak meg akartam melegedni. Nem volt étvágyam.
– Jól vagy? Vagy beteg vagy? Kihívhatom az orvost, hogy megvizsgáljon.
Mia megnyalta a szája szélét, és a fejét ingatta.
– Jól vagyok. Komolyan. Csak amikor felmelegedtem egy kicsit, rögtön elnyomott az álom. De jól vagyok.
Gabe nem hitt neki. Valami furcsa dolog ült ki Mia arcára, még ha nem is volt beteg. És nagyon is úgy tűnt, mintha sírt volna. De talán csak túlzásba viszi az aggodalmaskodást. Talán Mia csak a szemét dörzsölte, mielőtt elszundított.
– Most van étvágyad? – kérdezte.
Mia a tálcára nézett, és bólintott.
– Éhen halok! Gabe odanyújtotta neki a kezét, hogy felsegítse. Mia megfogta, és felült a kanapé szélére.
– Köszönöm. Olyan jó vagy hozzám, Gabe! – mondta ellágyulva.
Nem először mondott neki ilyet, de Gabe bűntudatot érzett, valahányszor hallotta. Ha tényleg jó lett volna hozzá, sosem hagyja, hogy egy vadidegen bántsa.
Figyelte, ahogy Mia kanalazza a levest, és úgy érezte, át kell ölelnie, hogy megvédje attól, ami elszomorította. Alig tudott uralkodni magán. Annyira vonzódott hozzá, hogy majd' belebolondult. Mia mellett elhagyta a józan esze és az önuralma. Képtelen volt távolságot tartani kettejük között. Amikor befejezte az evést, Mia levette magáról a takarót, felkelt, odament hozzá és bekucorodott mellé a kanapéra. Gabe meglepődött a váratlan gesztuson, mely a szívét melengette.
Átölelte Miát, a takaróért nyúlt, és mindkettőjüket betakargatta. Mia teste lágyan és melegen simult hozzá.
Betemette az arcát Mia hajába, és elégedetten szuszogott.
– Köszönöm a vacsorát – mondta Mia.
– Most csak arra vágyom, hogy a karodban tarts, attól majd jobban leszek.
Őszinte kívánsága szíven ütötte Gabe-et. Milyen egyszerűnek tűnt minden, amit mondott! Mia sosem kért tőle semmit. Teljesen önzetlen volt. Nem érdekelte a pénze, és nem várt drága ajándékokat sem tőle. Csak a legegyszerűbb dolgokra kérte: érintse meg, ölelje át, nyugtassa meg.
Elégedettséggel kellett volna eltöltse, hogy ilyen nagy hatással van rá. Hiszen ezt akarta, nem? Hatalmat Mia fölött, és azt, hogy engedelmeskedjen az akaratának. Ám ehelyett csak tudatosult benne a felelősség, hogy milyen könnyen tönkreteheti…
– Szeretnél itt maradni a kandalló előtt, vagy bújjunk be az ágyba? – kérdezte, miközben Mia haját simogatta.
– Hmm – hümmögött Mia álmosan.
– Maradjunk még egy kicsit. Olyan kellemes itt. Az jutott eszembe, vajon havazik-e kint? Gabe felnevetett.
– Ha igen, akkor is csak pelyhecskék. Korai lenne még egy kiadós havazáshoz.
– Fáj a fejem – nyöszörgött Mia, és belefúrta a fejét Gabe vállába.
– Miért nem mondtad korábban? Mennyire fáj? – kérdezte aggódón Gabe.
Mia megrándította a vállát.
– Eléggé. De vetem be fejfájás- csillapítót, mikor hazaértem. Azt reméltem, mire felébredek, elmúlik. Gabe finoman eltolta magától, kitakarózott, kiment a konyhába fájdalomcsillapítóért, majd visszament Miához. Mia fintorgott.
– Ettől mindig kába leszek.
– A kábultság még mindig jobb, mintha fájna – felelte Gabe türelmesen.
– Vedd be, és majd én gondoskodom rólad. Itt ülünk a kanapén, míg el nem álmosodsz, aztán beviszlek az ágyba. Ha reggelre sem leszel jobban, holnap ágyban maradsz.
– Igen, uram! – mondta Mia pajkosan, és előtűntek a gödröcskék az arcán.
Gabe odaadta neki a tablettát és a fél üveg cseresznyés kólát, és figyelte, ahogy Mia beveszi. Aztán hátradőlt, és rögtön a karjába húzta Miát. Megigazgatta a takarót, és két kézzel átölelte, hogy biztonságban tartsa.
Mia elégedetten felsóhajtott, és a vállára hajtotta a fejét.
– Örülök, hogy veled vagyok, Gabe. Egyáltalán nem bántam meg a döntésemet.
Mia olyan halkan beszélt, hogy Gabe alig hallotta. Amikor elért a tudatáig, mit mondott Mia, olyan földöntúli boldogság töltötte el, hogy hirtelen még válaszolni sem tudott. Csakhogy volt valami nyugtalanító is a kijelentésében. Mintha búcsúzni készülne…
De erre Gabe gondolni sem akart. Kerül, amibe kerül, mindent meg fog tenni, hogy maga mellett tartsa.
– Én is örülök, hogy itt vagy – felelte végül bársonyos hangon.